Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Welcome to the jungle

2011\02\16

Képrejtvény, amit már régen meg kellett volna jellennie

 A következőkben T. Olvasó elé  tárt képrejtvényemmel egy régóta fennálló szóvicc-alkotmánysértést kívánok orvosolni, tekintettel arra, hogy ennek ötlete, még boldogult egyetemista koromban jelent meg bíbor színű szellemi zűrzavaraim közepette, tehát már posztolásom kezdetén illett volna jelentkeznem ezzel a remekművel, amely (ismerve blogtársaim sötét múltját) ennél méltóbb helyet nem is kaphatott volna. Íme:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megfejtéseket várom komment formájában.

A nem Pécsijogász megfejtők között kisorsolunk egy 3 napos utazást Karinthy Frigyes koponyája körül az Otthagyunkéslenyúljukalóvéd Travel, valamint egy 10 fős cigánycsaládot a Szociális- és Munkaügyi Minisztérium (vagy jogutódja) felajánlásából.

Pécsijogász megfejtőink között kisorsolunk egy 2007-es évjáratú, cserélhető lapokkal, és hasznos glosszákkal ellátott Btk.-t.

képrejtvény

2011\02\15

Fenomén rovat

A mai napon a Dagi hivatalosan is bejelentette visszavonulását. Tudva-tudván, hogy ezzel kivívom egy-két roppant szakértő olvasó okosítását én is megemlékezem pályafutásáról (magyarán szembe megyek a f***zal).

Én nem teszek nagyívű kijelentéseket, egyszerűen csak szerettem a játékát. Már amikor kedve volt játszani. Mert ha nem akkor igazi tökölis performanszokat is elő tudott vezetni. Részemről a legnagyobb elismerés számára amit nyújthatok (bár nem hiszem, hogy különösebben meghatná), hogy azon két játékos közé tartozik (a másik Roby Baggio) akit még inter játékosként is bírtam. Asszem tőlem ez nem kis elismerés.

A fanyalgóknak pedig álljon itt érdemi pályafutásának statisztikája*: 

Profi klubok1
Időszak Klub Mérk. (gól)*
19931994 Cruzeiro EC 13 (12)
19941996 PSV Eindhoven 46 (42)
19961997 Spanyolország FC Barcelona 37 (34)
19972002 Internazionale 69 (49)
20022007 Real Madrid 127 (83)

Azért nem rossz gólátlag. 

Egyéb adalék: a vb-k történek legeredményesebb góllövője. (15 gól)

*Aki a csicskamilánba igazol, annak a pályafutását hivatalosan is lezártnak lehet tekinteni.

Íme egy-két szép pillanat.

 

Egy személyes kedvenc:

van egy csak ronaldo régi kedvenc

2011\02\14

Hétfő esti áradat- Majd' elfelejtettem scene

 Avagy kis földrajzlecke scene.

Avagy powered by Skywalker Lajos scene.

A következő gyöngyszem saját gyűjtés eredménye, mégpedig Butuskapesti (ezért csak simán "lebutázni" manapság már nem illik) expedícióim egyikén sikerült kihalásznom a nagyváros fortyogó mocsarából.

Mondhatnám, igazi úri vadász-sztorit kerekítve a helyzetnek, ha nem az lenne a szitu, hogy csak úgy belebotlottam a lépcsőházban. (név és cím a szerkesztőségben, ha esetleg valaki szeretne személyesen is megismerkedni eme remek szerzőjével) 

Amint megláttam egyből éreztem, hogy nem akármire leltem. És ezt most megosztom a kedves Olvasóval is:

 

 

 

 

 

 

 

 

Azért, hogyha már esetleg netalántán, vagy csak úgy, főhősünk belefut egy egri (vagy Egry- egyes vélemények szerint a forrás egy családnévre utal, de ez az álláspont tudományosan nem bizonyított) kulcscsomóba és azt csak úgy "le-zalálja" jelentős földrajztudás hiányának tanúságtételét adva ezáltal, az elég nagy önbizalomra utalhat, hogy ezt ország-világ elé tárva még publikálja is, plusszban. De, mint köztudott, bátraké a cseresznye. (Biztos szereti a gyümölcsöt) De mivel most tél van, és az import gyümölcs drága és fos, ezért ez a megejtően szép próbálkozás most nem aratott osztatlan (vagy újmagyar szóhasználattal: kétharmados) sikert.

Abba már bele sem kívánok menni, hogy mit érezhet egy ártatlan, jóhiszemű egri kulcs, akit "lezalálnak", de biztos nem lehet jó neki.

 

U.I.: Most asszem befejezem, pedig még sok lenne egy-két agyamentségem, de azt majd holnap, mivel bejött a szobámba (ACHTUNG! szűkkörű rétegpoén következik!)a Jocóka és rám kiabált a maga cizellált modorában, hogy "DOGOZZÁÁ!!!", és tényleg nem ártana pénzkereső tevékenységet is folytatni, mert nem jut szóda a fröccsbe.

magyar lejjebb hétfőestevanéselmentazagyammelóközben

2011\02\14

Hétfő esti áradat- LSD-s hippi szerelem valentin napra scene

 Csak, hogy le ne maradjak tanult kollégám mögött nekem is posztolnom kell egy jó kis zenés-táncos-színesgitáros-hippis-beszívott videót, "ha már virágra nem tellett", alapon.

 

U.I.: Aki jelen videó alapján megmondja, hogy zenélésen kívül, még mire lehet használni egy basszgitárt, az kap egy csokit.

zene muzsika régi kedvenc klassziker slow handclap ton hétfőestevanéselmentazagyammelóközben szvítvalentííín

süti beállítások módosítása