"Új médiatörvény" rovat

 6. Sajtótermék: a napilap és más időszaki lap egyes számai, valamint az internetes újság vagy hírportál, amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, amelynek tartalmáért valamely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság szerkesztői felelősséget visel, és amelynek elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából, nyomtatott formátumban vagy valamely elektronikus hírközlő hálózaton keresztül. A szerkesztői felelősség a médiatartalom kiválasztása és összeállítása során megvalósuló tényleges ellenőrzésért való felelősséget jelenti, és nem eredményez szükségszerűen jogi felelősséget a sajtótermék tekintetében.

Kiemeltem pár dolgot.

Oda kell figyelni, hogy mikor, hogyan szidom a rendszert.

Főleg Annamária drágát és hatóságát.

Majd nyilván módosítanak rajta, mert a jogszabályszerkesztési IRM. rendelet szerint a vessző és az "és" kötőszó együttes feltételt jelent, így ez alól a definíció alól az ingyenes, vagy haszonszerzésre nem törekvő, vagy azok látszatát keltő sajtótermékek kivételt képeznek az "amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak," kitétel miatt.

Meglássuk.

 

SZERK:

Ja és természetesen nem felel meg a jogszabályszerkesztési rendeletnek, mert amennyiben ennyi normatív szabály/tulajdonság szerepel egy szakaszban, felsorolást kell alkalmazni, így egyértelművé téve a felsorolás tagjai közti olyan logikai kapcsolatot, hogy mindegyiknek teljesülnie kell. (szerintem rajtunk kívül ezt semmilyen közig, vagy népképviseleti szerv nem tartja be ebben az országban...)

Helyesen:

6. Sajtótermék: a napilap és más időszaki lap egyes számai, valamint az internetes újság vagy hírportál

a) amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, 

b) amelynek tartalmáért valamely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság szerkesztői felelősséget visel,

c) amelynek elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából, nyomtatott formátumban vagy valamely elektronikus hírközlő hálózaton keresztül.