Elolvastam egy könyvet. Robert Capára várva. 200 oldal, ami ádámi léptékben Encyclopedia Britannica-i mennyiségnek felel meg. Azt hittem életrajzi, de aztán rájöttem, hogy dehogy. Szerelmes regény. Van benne sok-sok szifiliszes párizsi művész, meg egy szép történet, nem túl szép véggel, de hát ilyen az élet. Tetszett a két viszonylag kiszámíthatatlan karakter, az együtt- és egymásra hatásuk és a fejlődésük; ahogy felnőttek. Ez a része életszerű volt. Úgy kb. el is lehet képzelni, hogy pár dolog így történt.

Megnéztem a 47 ronint Keanuval.

- Te! Hogyan dobjunk fel egy klasszikus japán sztorit?

- Nemtom. Legyen háromdé. Van az eredeti sztoriban szerelmi szál?

- Nincs.

- Tegyetek bele. Meg CGI-t. Sok CGI-t. Legyen ilyen varázslatos.

- Jó. Ki játssza Óisit? JCVD, Tom Cruise?

- Ne. Ő mindenképp legyen japán, ennyit megérdemelnek, ha már a sztori  onnan származik.

- Jó. Akkor viszont kellene valami europid mellékszereplő, csak hogy el tudjuk adni nyugaton is. Ő vigye a szerelmi szálat, és ő legyen a fantáziavonalban a kiválasztott. Ötlet?

- Fantáziavilág? CGI? Kiválasztott?

- Keanu.

- Keanu.

De egyszer teljesen jól megnézhető, szeretem az ilyen feldolgozásokat. Látványosak.

Legyen dárrembéz mára. Lehet rá dudorogni.